Az ügyvédség története Magyarországon

Magyarországon a XIII. századból ismerünk először olyan feljegyzéseket, melyek szerint azokban a perekben, amelyekben nem a félnek kellett személyesen eljárnia, prókátort (procuratort) lehetett fogadni. Kezdetben a jegyzők, de egyházi személyek is betöltötték ezt a tisztet, a lényeg az írni-olvasni tudás volt. A német jog hatására ugyanekkor megjelentek a szószólók (conlocutor), akik a fél jelenlétében, de a fél érdekében szólaltak fel. Bárki lehetett ügyvéd, aki cselekvőképességgel bírt, egyházi vagy világi állással rendelkezett, és családi vagy rokoni kapcsolatai nem akadályozták az állás elfogadásában. Ügyvéd megbízása az úgynevezett hiteles pecsét segítségével történt, vagy hiteles helyen történő meghatalmazással. A megbízás tartama az ügy elintézésének végéig tartott, 1578-tól azonban általános lett az egy év. 1567-től eskütételre is kötelezve voltak, melyben nyilatkozniuk kellett arról, hogy igazságtalan ügy képviseletében nem járnak el, az ország jogával szemben az igazságtalanságot nem védelmezik, és hogy peregyezség esetén nem játszanak össze az ellenféllel. Ez az eskü azonban már 1574-től nem volt kötelező, mert betarthatatlan volt. 1695-től már a királyi tábla előtt kellett letenni az esküt, ez volt tevékenységük elismerésének feltétele.

1723-ban megjelent az ügyvédi rendtartás, mely az ügyvédi vizsga letételét és az eskütételt írta elő a pálya gyakorlásának feltételéül. 1769-től az új rendtartás már a jogi ismeretek szigorú vizsga alapján történő ellenőrzését írta elő, valamint erkölcsi bizonyítvány beszerzését. A királyi vagy báni tábla mellett tevékenykedő ügyvédeknek ezen túlmenően a tábla négytagú bizottsága előtt is vizsgázniuk kellett. Csak azok mentesültek, akik a törvény hatálybalépésekor már hosszú ideje ügyvédi gyakorlatot folytattak, vagy éppen bizonyságot adtak szakmai ismereteikről. A sikeres vizsgázók bizonyságlevelet kaptak, mely alapján törzskönyvbe vették őket, és szabadon praktizálhattak. A hallgatás vagy becstelenség vétkébe eső ügyvédet törölték a törzskönyvből és visszavonták bizonyságlevelét is. II. József a feddhetetlenséget kiegészítette az egyetemi illetve akadémiai tanulmányok alatti feddhetetlenséggel. Ezután egy évi joggyakornoki tevékenységet írtak elő kötelezően, majd további egy év jegyzői gyakorlatot. Ezután szóbeli és írásbeli vizsga volt az ügyvédi hivatás feltétele. 1804-től már hivatalosan is csak a jog- és államtudományi végzettségű ember tölthette be ezt a hivatást.

1852-től bevezették az ügyvédi képesség új feltételeit: osztrák állampolgárság, nagykorúság, feddhetetlen előélet, jogtudományban jártasság, és ügyvédi vizsga. Az ügyvédeket az igazságügy-miniszter nevezte ki a megfelelő bírósági székhelyre. 1874-ben aztán megszületett egy újabb ügyvédi rendtartás, melyben rögzítették, hogy az ügyvédi munka független, önálló, és szabad hivatás. Ekkortól működik az ügyvédi kamara is. Ügyvéd lehetett minden magyar állampolgár, aki megszerezte az ügyvédi oklevelet, és felvetette magát valamely ügyvédi kamarába. Az, hogy elvállal-e egy ügyet vagy sem, szabad mérlegelés tárgya lett, kivéve a szegények ügyei és a kirendelt védelem. 1889-ben önálló ügyvédi bíróságot hoztak létre a visszaélések elkerülésére. 1913-ban az ügyvédi tevékenységet négy év szakmai gyakorlathoz kötötték. 1937-ben a numerus clausus hatására itt is korlátozták a kamarákba felvehető ügyvédek számát, valamint óvadék letételét írhatták elő.

A második világháború után az ügyvédség tevékenységét rövidesen korlátozni kezdték. Kádár János 1945-ben a következőket üzente az ügyvédeknek: „Teljes könyörtelenséggel kell lesújtani azokra, akik pénzkereseti forrásnak tekintik a fasiszta bűnösök mentését.” 1948 áprilisában felfüggesztették az ügyvédi kamarák autonómiáját. Az ügyvédek egy részét „reakciósnak” bélyegezték és kizárták, egyeseket internáltak.[1] 1950-ben egy új jogszabállyal leválasztották a jogtanácsosokat az ügyvédségről, majd kötelezően előírták, hogy az ügyvédek az önálló praktizálás helyett ügyvédi munkaközösségekbe tömörüljenek. A névjegyzékbe kerülés feltétele volt az ügyvédi eskü letétele. Maximálták az ügyvédi munkadíjakat is.

A Budapesti 9. számú Ügyvédi Munkaközösség emlékérme

A rendszerváltás politikai folyamatában a magyar ügyvédség jelentős szerepet játszott. A monori és lakitelki találkozóhoz hasonlóan a sziráki találkozón értékelte az ügyvédség kezdeményezőbb része a politikai helyzetet. Kónya Imre a már Szirákon is közzé tett felhívást ismertette a Független Jogász Fórum alakuló ülésén, 1988. november 5-én. Később a Független Jogász Fórum jelentős szerepet játszott azoknak a technikai feltételeknek a biztosításában, melyek lehetővé tették a rendszerváltás békés lebonyolítását. A rendszerváltástól kezdve a legfontosabb változás a munkaközösségeken túl az egyéni praktizálás lehetőségének bevezetése volt. A rendszerváltás után az 1998. évi XI. törvény (az ügyvédekről) szabályozta az ügyvédi tevékenységet. Jelen pillanatban a 2017. évi LXXVIII. törvény szabályozza az ügyvédek tevékenységét, amely már nemcsak az ügyvédekre, hanem az ügyvédi tevékenységet gyakorló természetes személyekre és szervezetekre is tartalmaz rendelkezéseket